A nagyszülők csodálatosak. Amíg kicsik vagyunk, náluk töltjük a nyár nagyobb részét, amíg anyuék gályáznak. Mindent megvesznek nekünk, amit csak tudnak, lehet tőlük bármilyen süteményt kérni, megcsinálják és addig nézhetjük a tévét, amíg le nem ragad a szemünk. A kertben degeszre ehetjük magunkat cseresznyével és horgászhatunk már hajnalban. Nem akarnak nevelni, csak élvezik, hogy mosolyt csalnak az arcunkra, mi pedig élvezzük, hogy szinte bármit lehet.

Nagyival utazni a villamoson mindig valami izgalmas dolgot sejtet. Vagy a piac a célpont, ahol rengeteg inger éri a gyereket, vagy az utcán találkoznak egy régen látott ismerőssel, akivel a háború előtti időkről beszélnek, a gyerek pedig megtudhatja, mennyit nőtt, mióta utoljára látták, esetleg valami nagyon idegen arc a nyálával akar letörölni valamit az arcáról, de ez most nem ide tartozik...

Szóval izgalmas, na. De nem csak a gyereknek, hanem időnként a nézelődőknek is okoz boldog perceket a találkozás. Nézzünk most egy történetet ez utóbbi kategóriából.

Villamos, nagymama és 6éves-forma gyerek.
Nagyi odaszól a kis srácnak:

- Finom a gyümölcslé?
- Ühüm.
- Jól van igyad csak, ettől nősz majd meg nagyra.
- De én nem akarok nagyra nőni, kicsi akarok maradni.
- Miért akarsz te kicsi maradni?
- Mert ha nagy leszek akkor nem lesz már velem anyu és apu és nagyon hiányozni fognak.
Nem tudtam mosolyogni rajta, mindenesetre érdekes volt ezt egy gyerek szájából hallani.

Pacsi a sztoriért Nórinak! 

A “Tömegközösségi eszközön mondták” ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, lájkolj minket, utazz a többiekkel és mesélj egy jó sztorit!