Korábban volt már egy olyan történetünk, amiből kiderült, hogy a metrózás vidám dolog is lehet. A felismerésnek ebben a fázisában érkezett meg a következő történet, ami szintén nem a szürke arcú, egymást szemmel kinyíró, hétfő hajnali utasokról szól, hanem valami egészen másról.
Ültünk barátnőkkel a metrón. Egyszer csak érzem, hogy valami a lábamnak lökdösődik. Letekintek, és egy lufival szemezek. Egy lufi gurult a lábamnak, és békésen pattogott.
Nem tudom, honnan jött, észre sem vettük, hogy gurult volna a földön. Egyre többen szegezték a tekintetüket kispajtásunkra, a móka pedig elindult, a lufi gurulásával egyidőben. A metró fékezésével végigguruló labdácska láthatatlan kötéllel húzta maga után az emberek fejét. Mindenki mosolygott.
Ritkán látok ilyet. Valaki azt is megjegyezte, hogy ez most a kandikamera?:) Szóval pár percig együtt nevetett egy kocsinyi ember.:) Kérdezgettük egymást, hogy mivel lehet töltve. Levegő, víz, homok? Hát... most jöttem rá, hogy szimplán csak jókedvvel.
Köszi Márti!
A “Tömegközösségi eszközön mondták” ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, lájkolj minket, és utazz a többiekkel!
